A hét főcsakra mindegyike testünk bizonyos részéhez és egy adott életterülethez kötődik. Működésük fizikailag, mentálisan és érzelmileg is hat ránk.
Amikor csakráink egyensúlyban és összhangban vannak, duzzad bennünk az életerő. Ám ha ez az egyensúly felborul, a test energiáinak szabad áramlása akadályokba ütközik. Ilyenkor rövid idő alatt elfáradunk, érezzük, hogy nem a legjobb formánkat hozzuk.
A csakrák kiegyensúlyozott működése fontos ahhoz, hogy egészségesek legyünk. Fizikailag és szellemileg is. Ebben segít a csakrák tisztítása és energetizálása.
Ezen a kellemes szombat délutánon abban szeretnénk neked segíteni, hogy formába hozd magad, harmonikusabban teljenek a következő napok.
Ebben az alábbi eszközök támogatnak majd bennünket:
légzőgyakorlat ászanák, testhelyzetek zene illóolajok vezetett relaxáció
Gyakorlásunk során ráhangolódunk csakráinkra és megkeressük azt a területet, ahol további erősítésre van szükségünk, melyben az illatok, az olajok csodálatos világa segít majd bennünket.
A közös jógázás után elkészítheted saját illóolaj keverékedet, amit az adott csakrához tartozó színű kis roll-on üvegcsében haza tudsz vinni és bármikor elő tudsz venni a későbbiekben, amikor csak szükséged van az illatok gyógyító erejére.
A programon 90 perc jóga gyakorlásra és 45 perc illóolajokkal való ismerkedésre, saját olajkeverék elkészítésére számíthatsz.
A foglalkozást ketten tartjuk. Dombó Dia az aromaterápiában segít benneteket, én pedig a jógával segítem a jóllétedet.
A hozzájárulás 8500Ft/fő, de ha párban jöttök, akkor 16000Ft/2 fő.
A létszám korlátozott (10 fő), ezért előzetes bejelentkezés szükséges.
Várunk szeretettel
Tájékoztatlak, hogy a honlapon a felhasználói élmény fokozásának érdekében coockie-kat alkalmazunk.ElfogadomAdatkezelési tájékoztató
Csakrák hangolása jógával és olajokkal
bejelentkezés